A közösségi finanszírozás ma már nem divat, hanem kötelező is, ha valamilyen itc ötletet gyorsan szeretnénk megvalósítani. Az amerikai Kickstarter mára egyeduralkodó lett a piacon, igaz voltak nagy melléfogásai is, de a szisztéma működőképes és mindent túlélt 2009 óta.
2016. február 09. 13:12
p
0
0
0
Mentés
A statisztikákból kiderül az, a legelső projekteknek 121 napra volt szükségük, hogy elindulhasson a tömeggyártás vagy a fejlesztés, ha szoftverről vagy videojátékról volt szó. Mára ez akár már 3 nap alatt is összejön, ha jól tolják az online médiában és tényleg tömeges szükségletet elégít ki az ötlet. Vannak notórius kickstarterelők, az élbolyban szerepel az, aki 94 sikeres kampányt vitt végig ezen a felületen (a neve titkos).
A 100.000 projekthez 9.088.422 ember szállította a pénzmagot, úgy hogy vakon bíztak a támogatott cucc sikerében és meghitelezték azt előre a fejlesztőinek. Itt kisebb és nagyobb összegekre kell gondolni, de ha valaki beleszállt egy projektbe kedvezményeket kapott vagy soron kívüli előfizetést és más csemegéket a kampány céljából a legtöbb esetben.
Volt olyan projekt, amit több, mint 169 országból támogattak, vagyis világszerte elismerték az ötlet létjogosultságát. Zenében is érdemes tolni itt lemezeket, hiszen 4 Grammy-díjra jelölt muzsika is kikerült a Kickstarter istállójából, de voltak Oscar-díjas jelöltek is. Üröm az örömben, hogy nagy átverések és bukások is színezték a boldog napokat, a legendás Zano minidrón péládul csúfosan elhasalt.
Azóta minden egyes projektet kissé túl is szabályoznak a cég munkatársai, így nem igazán lehet mostantól átverni a hitelezőket. A magyar találmány, a matematika oktatást forradalmasító MathterMinds is itt szerezte meg kevesebb, mint 1 hónap alatt a kereskedelmi forgalomba való kerüléséhez az induló tőkéjét.
A magyar kormány Határtalanul programjának a címe jutott eszembe azokat a felvételeket látva, amelyeket január 1-jén készítettek a magyar–román határállomásokon.
Talán hamarosan vége lesz a háborúnak Ukrajnában – de ha nem térnek haza azok, akik elmentek, akkor a kárpátaljai magyar világnak nincs jövője. Mi a teendő? Rezes Józseffel beszélgettünk, aki fontos hídépítő a magyarok és az ukrán vezetés között.
Olaszországban a bemutatása évében, 2023-ban többen voltak rá kíváncsiak, mint az agyonmarketingelt Oppenheimerre vagy a Barbie-ra, sőt mára minden idők ötödik legnézettebb olasz filmje lett. Teljesen megérdemelten: a Miénk lesz a holnap úgy beszél a szegénységről, az örökölt traumákról és nem utolsósorban a nők kiszolgáltatottságáról, hogy a végén a reményt visszük haza belőle.
A hamarosan a 74. születésnapját ünneplő, hétszeres Grammy-díjas, Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, színész decemberben egy két órás videóban árulta el, mi nyomja a szívét.
A 20 éves ausztrál csapat a Thy Art Is Murder és az Amity Affliction társaságában érkezik meg jövő év végén az MVM Dome-ba, ahol remélhetőleg minden várakozásunkat felülmúlják.